Oldalak

2013. január 19., szombat

It's like that with you

A következő, amit még viszonylag lényegesnek tartok megmutatni az Eric Saade-ról szól, de nincs meg nevezve, sem a lány, sem Eric. Így képzeleghettek szabadon. Ezt akkor szoktam megtenni, ha azt akarom mindenki képzeljen valakit bele. Mondjuk most a lány helyébe mindenki saját magát. Szerintem ezzel sikeresebben tudják az emberek beleélni magukat. :)
Szintén egy szám ihlette:








Azon az estén minden tökéletesnek tűnt. A koncerteden az első sorban állhattam és figyelhettelek közelről. De közelről sem voltam az a rajongó, aki csak a külsődért volt oda. Én igen is szerettem a zenédet és mindegyiknek ismertem a mélyebb jelentését. A tömeg már tülekedve várta, hogy a színpadra lépj és elkezdj énekelni. Tudta mindenki, hogy az nagy nap. Hiszen az nap volt a születésed napja és már akkor ezrével dobálták neked a különböző ajándékokat és virágokat. Mikor megjelentél tudtam, hogy te is nagyon jól érzed magad. Az a békés és imádni való mosoly terült el az arcodon. Azt hittem nem fogsz észrevenni, mert meg sem próbáltam másnak tűnni. Egyszerűen csak álltam ott és vártam, hogy végre halhassam a hangodat. Nekem elég lett volna, ha minden éjjel altatót énekelsz, mert másra nem is lett volna szükségem. Dalaid sorra jöttek és mind egyre gyorsabb. Te végig táncoltad, ugráltad és énekelted a koncertet, de még sem tűntél annyira fáradtnak, hogy ne énekelj el még egy számot. Aztán az a dal következett, amit annyira szeretek. Csak egy akusztikus gitár volt a hang alá festés és ettől még jobb lett a szám, mert csak a te tökéletes hangod lengte be a teret. A rajongók megőrültek ettől és sikítozni kezdtek. Kinyitottad barna szemeidet és végig néztél a közönségen. Csak a közvetlen közeledben állók láthatták, hogy egy kicsit rosszallóan nézel. Újra behunytad a szemed és átadtad magad a zenének. Nem gondolkodtál rajta, hogyan mozogj, minden mozdulatodat a zene irányította. A szám vége felé ismét a titokzatos pillantásoddal jutalmaztad a közönségedet, amire újabb sikítások indultak útnak. Végig néztél részletesen az első soron és akkor megakadt a szemed rajtam, de én csak néztem rád elnémulva és folytak a könnyek a szememből. A lassú szám eredetileg a szakításról szólt, de senki sem próbálta meg értelmezni az érzelmi pulzusokat benne. Én ott álltam és tudtam, hogy te ezt egy szomorú dalnak szántad. Ahogy láttad potyogni a könnyeimet, te is meghatódtál és a szemed könnybe lábadt, de ezt is csak az első sor láthatta. Tekinteted gyorsan elfordítottad és igyekeztél visszafojtani a könnyeidet. Lassan a szám véget ért és a koncert ismét egy gyorsabb számmal folytatódott. Onnantól kezdve sokszor siklott a szemed rám és néha észre sem vetted, de szinte nekem énekelted a számokat.
Már nem sok szám volt hátra, amikor bejelentetted, hogy a színpadra fogsz hívni egy rajongót. A közönséged egyre másra a nevedet kiabálta, a kezüket lengették, de te már választottál. Kiválasztottál engem. Az egyik biztonsági őröd átsegített a kordonon és te a kezemet fogva felsegítettél magad mellé.
- Hogy hívnak? – kérdezted miközben a zongorához vezettél.
- Nana. – válaszoltam, de már tudtam mi fog következni. Minden koncerten ezt teszed. Leültünk és elkezdtél a zongorán játszani, majd belefogtál az éneklésbe is és végig engem fixíroztál. Nem tudtam mit jelent, de biztos voltam benne, hogy én nem akarok csak egy rajongó lenni, akit megcsókoltál a színpadon. Így mikor megkérdezted, hogy adhatsz-e egy puszit én nemet feleltem. Ebben a pillanatban úgy tűnt megsemmisültél, de mosolyogva felálltál és lekísértél a helyemre. Már megbántam, hogy nem engedtem, de nem azért, mert számomra fontos volt az a csók, hanem mert úgy tűnt te nagyon is akartad. Így mikor vége volt a koncertnek, én nagyon lassan indultam meg a kijárat felé. Végig az emelvényt lestem, hogy esetleg még látlak, de sajnos te már sehol sem voltál. Igyekeztem minél tovább húzni a távozást és mondogattam magamban, hogy a remény hal meg utoljára.
Nagyon soká jutottam ki az épületből és akkor még lassabban indultam haza, de az egyik sikátornál valaki elkapta a kezem és húzott maga után. Még sikítani sem volt időm, már is a stadion egy másik részére húzott be. Amint az ajtó becsukódott, a csuklya alól a te mosolygós arcod tűnt fel és én ettől fellélegeztem. Nem kérdeztél és nem is mondtál semmit, csak megcsókoltál és a közeli szobába húztál.
Azt az éjszakát soha nem felejtem el. De az egészben volt egy nagyon rossz pont. Ez a pont az volt, hogy a reggel egyszer eljön, és akkor te visszamész Svédországba, én meg itt maradok ezen a helyen.
Mikor felkelt a nap te még lustálkodtál, de nekem indulnom kellett, ezért öltözni kezdtem. Szomorúan nézted végig, ahogy magamra veszem a ruháimat egyesével. Mikor a cipőmet igyekeztem felhúzni, te átkaroltál hátulról és próbáltad lassítani a folyamatot, hogy tovább maradjak veled. De a szíved mélyén te is érezted, hogy nekem el kell mennem. Mikor felálltam, követtél és még egy utolsó csókot leheltél az ajkaimra, amitől kedvem lett volna ragaszkodni hozzád, de nem tehettem meg. A világ legrosszabb érzéseivel hagytalak ott és azt kívántam, bárcsak veled lehetnék örökre.

Arra az éjszakára még évek múlva is emlékeztem. Akkor minden információ nélkül hagytuk el egymást. Nem tudtuk a másik számát vagy e-mail címét, de te még csak a teljes nevemet sem ismerted. Mindketten azt hittük, hogy itt a vége, ezért meg sem próbáltuk felkutatni a másikat és megpróbáltunk tovább lépni.
Egy napon a munkám Svédországba szólított. Így eshetett meg az is, hogy a reptéren valami folytán te is ott voltál. Elválasztott minket egy üvegfal, de egyikünket sem zavarta, mert pont ez kellett ahhoz a csodás érzéshez, ami bennünk munkálkodott. Évek alatt sem múlt el az a vonzalom, amit egymás iránt éreztünk, talán ezért is tudtad, hogy akkor ott kell lenned. Kezedet az üvegre tapasztottad és én a másik oldalról pontosan a tiédhez illesztettem az enyémet. Percekig álltunk ott és vizsgáltuk a másikat, mert mi sem hittük el, hogy valóban azt látjuk, ami a valóság.
Lassan megindultunk az ajtó felé, hogy végre tényleg megérinthessük a másikat. Olyan hosszúnak tűnt az út. Mintha az üveg szándékosan akarna minket elválasztani. Egyre gyorsabban lépkedtünk, hogy hamarabb ölelhessük át a másikat. Már mindketten láttuk a megváltó ajtószárnyat és a szemünket végig azon tartva közeledtünk. Talán attól féltünk, hogy ha nem tartjuk szemmel, akkor elfut előlünk. Mikor végre karjaidba vetettem magam, a könnyeim is megindultak. Úgy öleltél át, mintha soha nem akarnál elengedni. Ajkaid az enyémeket keresték és egy szenvedélyes csókban forrtunk össze.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése