I am killer

Sziasztok! Kérlek ne nézzetek morbidnak! Nem azért írtam. Csak tegnap felmerült egy aprócska fogalmazási hiba, és ez lett az eredménye! Esküszöm még soha nem tettem ilyet és nem is szándékozom.Annyit, hogy lényegében nem szól senkiről, bár lehet azt hinni, hogy a Jedward valamelyik tagja, de inkább ne képzeljetek bele senkit, mert durva! :/ 
Mindegy! A lényeg! Ha nem vagy 18 és nincs jó idegrendszered ne olvasd tovább! Nem ajánlatos, de ugye senkinek sem tilthatom meg. :/
Mondom NE!

Amikor végig nézed, ahogy forró, lüktető vére elhagyja a testét és kezeden végig folyva a földön tócsát alkot, akkor még fel sem fogod igazán, hogy mit tettél. Amikor teljesen feldühített téged, akkor még nem gondoltad, hogy ez lesz a vége. Mást már régen megbélyegeznél érte, de te most még is boldognak érzed magad. Csak gyönyörű zöld szemébe nézel és a múltad vissza köszön.

- Mondtam, hogy én már őt szeretem. Szállj le rólam! – hallod még iszonyat szexi hangját füledben. De amit mond, attól valami bekattan a fejedbe és hirtelen ütni-verni kezded. Még nem tudod, hogy mi lesz a vége, mert teljesen át adod magad a haragnak. Nem gondolkodsz, az ösztönöknek élsz, bár ezt soha nem engedted meg magadnak.

- Mit csinálsz? Szerinted félek tőled? Hiszen gyenge vagy! – döfi bele lelkedbe az utolsó tüskéket. Ekkor jött el az a pillanat, amikor már az összes józan eszed cserben hagy és nem fogod vissza magad. A legközelebb eső tárgyat felkapva ismét ütlegeled. Egyik pillanatban kikapja kezedből a könyvet, amely lila foltjait okozta és csak belenevet az arcodba. Felbőszülve neki leselkedsz és lendületből fellököd, majd ismét egy támadáshoz való tárgy után kutatsz. Nem kell sok idő, kezed rá talál a pulton fekvő késre, amely mintha előkészítve lenne, a kezedbe simul. Minden izmod megfeszül és teljes erődből a hasába nyomod, mert azt reméled, a fájdalomtól felsikít, de végül csak egy hang nélkül tűri. Már igazán a méreg dolgozik a szervezetedben, teljesen megfeledkeztél arról, hogy ki vagy és mit teszel, amikor kirántva a pengét gyomrából, ismét meglendíted kezed. Immár tüdejét szúrtad át, amitől minden lélegzetnél sípolni kezd, és ez elégtételként szolgál.

- Csak…ennyire…vagy… képes? – bőszít fel újra, hogy késztetésed újfent lángra kapjon. És már nem tudod megállítani az utolsó szúrással szívébe találsz. De neked ez már nem elég, kihúzod késedet és ábrándozva tekintetébe révedsz. A múlton rágódsz, hogy mennyire szerettétek egymást, majd ismételten felrémlik előtted arca, amikor szerelmet vall. Már éppen kicsordulnának könnyeid, de eszedbe jut, hogyan csalt meg és hogyan hagyott el, ezért a kést felemelve eltávolítod testéből. A vér spriccelve távozik belőle és te egy kicsit megnyugodva túrsz bele szőke hajába. Ám ez még nem a vég, hiszen neked még ez sem volt elég. Lábad átveted combjain, majd ráülsz és gyengéden, mintha még érezné, feltűröd pulcsiját. Kezeddel végig cirógatod kihűlőben lévő testét, majd óvatosan neki látsz a késsel, hogy felnyisd a hasát. Hogy minél nagyobb legyen az élvezet, iksz alakot karcolsz hasfalába, majd annak mentén felmetszed bőrét. Mintha csak egy profi műtétre készülnél, úgy matatsz a bőre alatt, de mind ezt csak a harag okozza. Utolsó elvetemült gondolatként szánkázik át rajtad, hogy ki zsigereled, de meggondolva magad nadrágját kezded eltávolítani. Az utolsó ötleted már elég zordnak tűnik, de neked fel sem merül, mert teljesen ellep a nyugodt düh. Nem érzékeled tetteid következményeit és egyáltalán nem sarkall arra semmi, hogy itt abbahagyd. Megfogod heréit és egyetlen mozdulattal eltávolítod őket, ezzel újabb vér adagot engedve ki.

Már órák óta csak simogatod hideg testét, próbálod begyógyítani sebeit egy érintéssel. Már kezdesz rájönni, hogy mit is tettél, de valami az agyadban nem engedi, hogy felismerd. Nem teszel mást, csak csókolgatod lila ajkait, összekulcsolod kezeid az övével és várod, hogy felébredjen. Amikor végig nézed, ahogy forró, lüktető vére elhagyja a testét és kezeden végig folyva a földön tócsát alkot, akkor még fel sem fogod igazán, hogy mit tettél. Amikor teljesen feldühített téged, akkor még nem gondoltad, hogy ez lesz a vége. Mást már régen megbélyegeznél érte, de te most még is boldognak érzed magad. Mert ha nem lehet a tiéd, másé se legyen, és ezzel elégtételt is vettél.

Nézed gyönyörű zöld szemeit, ahogy a messzeségbe, üresen réved. Próbálsz érzelmet látni benne, de magad is tudod, hogy már nem megy. Érzed, ahogy vére rászárad kezedre, de teljesen azt hiszed, ez még összeköt titeket. Nem akarsz tőle elválni, hát mellkasára fekszel, nem érdekel az sem, hogy belei kifolyva alattad vannak. Nem törődsz a felhasított bőrrel, mely már nem öleli körbe. Nem törődsz a hideg testtel, mert nem érzed a létet.

Még mindig érezni akarod őt, kívánod minden porcikáddal, ezért levetkőzve hozzá simulsz. Nem igazán érzed, hogy veled lenne, hogy megpróbálna kielégíteni, ezért merészebb ötlettel állsz elő.

Nem figyelve semmire kezét megfogva ujjait magadba igazítva igyekszel örömet szerezni magadnak, ezért kezét kellemesen mozgatva haladsz a csúcs felé. Halott barátod teljesen felizgat, pár perc alatt teljesen a csúcson érzed magad. De félsz, hogy még így sem az igazi, ezért kókadt hímvesszőjét jutatod magadba. Teljesen elveszel az érzelmek káoszában, már semmit sem tudsz irányítani. Fel sem fogod, hogy amit teszel az bűnös dolog, de ezek után kihibáztatna téged? Felveszel egy kellemes ritmust és meglovagolod partnered, de vágysz érintésére. Egyik kezeddel folytatod munkádat, a másikkal simogatod magad, hogy minél nagyobb legyen az élvezet. Csak később esik le, hogy már régen elmentél és inkább már fáj, amit teszel, de hajtod magad tovább, mert tudod, hogy jobb lesz neked. Hirtelen magaddal akarsz végezni, ezért ismét a kezedbe veszed a gyilkos eszközt, de közben még mindig szeretődön mozogsz. A kezedben megremeg a kés, amikor szívedbe szúrnád és leejted a földre. Sírva, teljesen összetörve, az elvesztés érzelmei csapnak át rajtad. És már nagyon is tisztában vagy vele, hogy mit tettél, de képtelen vagy végezni magaddal.

Két kéz emel le a testről, amitől te kapálózni kezdesz, majd egy tű szúródott a kezedbe és lassan megnyugodva adtad át magad az idegennek.

Na jóó!! Talán annyira nem volt horrorisztikus, de elég fura.... :/ 

Lizee76

A magány hűvös

Ki jelentem mazochista vagyok! Vagy csak depis? Nem! Depis biztos nem, mert amúgy jó kedvem van.
Tehát a Jedward új klipjének örömére egy nagyon rövid kis sztorit ütöttem össze nektek. Olyan fura! De most valahogy ez jött össze. Minden esetre örüljetek az új klipnek! Jedward - Happens in the dark
Igazából ez volt az ihlető zene is, de semmi köze hozzá. Inkább csak az öröm, hogy végre új klip hozta ki belőlem. :)
Ennyit belőlem! Jó olvasást!
Sok puszi:
Lizee76

Amikor lenézek, látom magam alatt a dübörgő várost. Az autók hangja idáig már nem nagyon ér el, de az emberek felbolydult hangyabolyként rohantak minden felé. Olyan megnyugtató volt innen nézni őket, mintha csak Isten lehetnék. Én csak egy kívülállónak érzem magam, olyan idegen ez a világ. És én itt fent teljesen el vagyok szigetelve tőlük. Nem hallnak, nem látnak, nem érzékelnek még akkor sem, ha kiabálok. Nem hiányzom senkinek sem, mert ki keresne? Az életem már régen tönkre ment és én is eddig bírtam.

- Gyere! Menjünk sétálni! – hallottam vissza emlékeimből bársonyos hangját.

- Most nem lehet. Még dolgom van. – válaszoltam anno neki.

- Neked mindig valami dolgod van. Végre itthon vagyok, de te sosem érsz rá. – fakadt ki hirtelen, majd távozott a házamból. Bárcsak ne tette volna, akkor minden másképp alakult volna. Nem kéne magányosan élnem, nem őrülnék bele, hogy nincs velem.

Emlékszem, hogy utána eredtem. Láttam, ahogy beszáll az autójába, de már nem értem el időben. Elhajtott ott hagyva engem magamra. Talán így kellett történnie, de én ezt nem bírom. Másnap reggel nyúzottan keltem fel és egyből hozzá siettem. Nem akartam, hogy haragudjon rám, de otthon senkit sem találtam. A szívem heves dobogásba kezdett, valami megmagyarázhatatlan érzés fogott el. A félelem szorította el a torkomat és azonnal kiszáradt. Szinte fuldokoltam az érzéstől és megnyugtatásként a telefonomért nyúltam. Még a sokadik csöngés után sem vette fel és elkezdtek bennem száguldani a gondolatok, hogy miért is történt mind ez. Féltem, hogy soha nem bocsájt meg nekem, és soha többet nem találkozom vele. Attól is féltem, hogy egy másik lányba szeretett bele és így rázott le engem. Remegő lábakkal indultam el haza és vártam, hogy valami hírt kapjak felőle.

Napokig tengődtem a tudatlanságban, de így visszagondolva, talán jobb volt, azaz állapot. Már csak abban bíztam, hogy legalább egyszer elmagyarázza, hogy azon a napon mi is történt velünk, de ő soha többet nem jelentkezett. Soha többet nem láttam, pedig sokszor kötöttem ki a házánál. A telefonja napokon belül kikapcsolt állapotot jelzett, és ezzel teljesen összetörtem. Pedig, ha akkor tudtam volna az igazságot, talán már akkor intézkedtem volna.

Egy mentő autó hangja szakítja meg emlékezésem. Ijesztően vészjósló, az összes autó félre áll és utat enged neki, tempója már-már fénysebességnek tűnik, gyorsan a kórházba szeretne érni. Fullasztó csend követi az útját, a szívem összeszorulva ismét a múltba réved.

Hetekkel később csörgött a telefonom és ismeretlen számot jelzett. Reménnyel telve vettem fel, hogy esetleg elhagyta a telefonját és nem tudott szólni, hogy sürgős dolga akadt. Mintha az életmentő csónak lett volna, úgy kapaszkodtam a telefonomba. Egy ideig csak bámultam a készüléket, majd nehezen rávettem magam, hogy a fogadás gombra nyomjak.

- Amy Cullsszal beszélek? Sürgősen kell vele beszélnem! – hallottam az idegen hangot a vonal túlsó végéről. A csalódottságtól meg sem bírtam szólalni. Csak nagyokat nyeltem, hogy végre rálelhessek hangomra.

- Igen. Én vagyok az. – válaszoltam szomorúan, de a torkomat fojtogató érzés ismét visszatért. A szívem heves dobogásba kezdett, és az agyamat az a rossz érzés kerítette magába.

- Mr. Grimesról lenne szó. Sajnos az éjjel belehalt a sérüléseibe. Nagyon sajnálom és részvétem.  – mondta elhaló hangon, és a mobil vészes gyorsasággal kezdett a föld felé közelíteni. Nem fogtam fel semmit, csak az üres, tompa érzés maradt nekem. A hiánya, amit eddig sem tudtam elviselni sokként ért. Amit hallottam az arra sarkallt, hogy magamba zuhanjak. Pedig hányszor ítéltem el azokat, akik nem voltak képesek tovább élni az életüket egy ilyen eset után. Akkor még is én is ugyan azt tettem, amit mások.

- Ne csináld, Amy! Kérlek, nekem szükségem van rád! – hallom a hátam mögül. Annyira hasonlít rá, a hangja, a szeme, a viselkedése és az egész kinézete, de még sem ő az. Nem tudok engedelmeskedni neki, nem tudok ellenállni a csábításnak. Nem vagyok képes továbbra is innen fentről nézni a tömeget, nem lehetek egy kívülálló, nem akarok magányos lenni. Másokat hallgatni, másokra figyelni, miközben az én fejemben csak ő jár.

- Ha azon a napon nem hagyom, hogy elmenjen. Ha sétálni indultam volna vele, akkor nem történik meg mindez! – jelentem ki határozottan.

- Nem te tehetsz róla! Az ikertestvérem volt! Nekem is hiányzik, de nem lehetünk önzők! – próbálta felnyitni a szemem.

- Már nincs senkim, akire gondolnom kéne. – néztem le az épület tetejéről, ahol álltam. Ismét visszakanyarodtam a múltba, de most sokkal régebbre. Arra a napra, amikor öt évvel ezelőtt egy bombatámadás áldozataivá váltak a szüleim. Azon a napon nagyon nehezen tettem magam túl, de küzdöttem, mert reménykedtem egy jobb jövőben. Amikor Vele találkoztam azt hittem minden csak javulhat. Úgy éreztem ő a mindenem, amikor megláttam a szívem szinte dörömbölt a mellkasomban. Attól féltem, hogy mindenki hallja, biztos voltam benne, hogy bókjaitól elpirultam. Az érintése szinte szikraként ért, úgy óvott engem, mint tigris a kölykét. Mindig az volt számára a fontos, hogy én boldog legyek, de én még is nemet mondtam neki. A legrosszabb érzés, hogy így váltunk el.

Nem tudok így élni, meg fogom tenni. Gyengéden elrugaszkodtam a párkányról és hagytam, hogy a mély magával ragadjon.

- Amy! – hallom kiáltását, de mi ez? Valaki elkapta a kezem. Lassan fordultam meg zuhanás közben és zöld íriszével találtam szembe magam.

- Szeretlek! – suttogta s gyengéden átölelt. Fejemet mellkasába fúrtam és átadtam magam a szeretet és a szabad esés különös érzésének.