Mese, mese, meskete

Sziasztok! Mostanság ne számoljatok vele, hogy sok mindent fogok hozni. Eléggé durva most a suli és hétvégente meg dolgozom. De most itt egy kis iromány, ami vagy érdekel, vagy nem, de gondoltam, akkor talán nem tűnik olyan hosszúnak az eltűnésem! :D

Egy olyan lányt szeretnék bemutatni nektek, akit már nagyon régóta ismerek! A neve Lizee76 és éppen első éves az egyetemen. Biológusnak tanul, de nagyon reméli, hogy idővel etológus lesz.
Meg kell őt ismernetek! Nem elég, hogy imádja az állatokat, szereti a zenét, de még olvasni és írni is szokott! Elképesztő a csaj! De minden történetet illik az elején kezdeni, hát nem restellek én is így tenni!

Anno 93 nyarán látta meg a nap világot igen kicsi súllyal drága barátnőm. De már akkor is elégedett volt az életével és soha nem kéregetett, nem volt telhetetlen. Elfogadta, ami jutott neki. Sötét haja és szeme már akkor igazi jellegzetességévé vált, mert nem volt a közelben még egy olyan kormos szemű ember. Az ám! De ez a lány mindig is csendes volt, soha nem sírt feleslegesen, egészen addig, amíg meg nem tanult beszélni. Mert akkor történt egy nagy csoda! Be sem állt a szája! Az egész világ a csodájára járt, hogyan létezhet olyan kislány, aki még szinte beszélni sem tud, még is folyton csak mondja a magáét. De nem akár hogyan! Halkan, de olyan gyorsan!
Aztán ott van az a másik dolog, hogy folyton mozog! Nem ám a gép előtt ül! Nem! Ő igazán kint érezte jól magát, ezért a legrosszabb esetben a kutyáival játszott.Azokat aztán húzhatta, vonhatta, mert egyik sem szólt rá érte.
Hamarosan a kislány elkezdett felcseperedni és az iskolában való ülést nem jól tolerálta. Ezért hát kitalálta az anyukája, hogy járhatna jazz balettozni. Így hát a picike lányka energiái egy kicsit levezetődtek. De ez nem volt elég neki!
- Nem szeretnél valamilyen hangszeren játszani? - kérdezte anyukája egy napon. De a kislány azt sem tudta, milyenek azok a hangszerek.
- Mondjuk furulyázni? - kérdezgette tovább a kedves anyuka. A lány hevesen rázni kezdte a fejét. Nem, ő nem akar!
- Talán hegedülni? - tette fel a bűvös kérdést. Mire kicsi lánya egyetlen mozdulattal leutánozta a hegedűsök tartását.
- Hát ezt honnan tanultad? - ismét faggatta az anya. De Lizeeke csak nem mesélte el. Elárulok nektek egy titkot! Látta a Tv-ben!
Ezek után a kicsi lány hegedűre járt, amire mindig nagyon büszkék voltak a szülei. Mindig azt mondogatták, hogy nagyon szépen játszik. Ám azért a kislány még sem szeretett gyakorolni. Mert akkor nem játszhatott kint az állatokkal. Így esett, hogy évek múltán választania kellett. Hegedül vagy balettozik tovább. Akkor még nem tudta, hogy nem a megfelelő döntést hozta meg. Mert a hegedűt letette és táncolt tovább. Ám az sem tartott sokáig. Kicsi lányunk azt is befejezte.
Közben a kislány már sokat nőtt és sok barátja volt az iskolában, de még sem érezte magát jól. Mivel ő elég jó tanuló volt és az első padban ülve a tanár mindig hallotta a válaszait, ezért folyton ő került a középpontba. De nem a szó jó értelmében, ugyan is osztálytársainak nagy része folyton csúfolta és szekálta, ami az ő kis lelkének nem tett túl jót. Nyolcadik év végén már alig várta, hogy másik iskolába járhasson.
Eközben azért állatokért való rajongását is próbára tették. Mert egy napon megharapta egy kutya a kezét.És saját magának köszönhetően tudta leszedni, mert (szegényt) jól pofán rúgta. Olyan erős félelme lett, hogy még a négy hetes kiskutyától is félt, hogy megharapja. Ám kis hősünket nem lehet olyan könnyen tönkre tenni, mert mindig mindent túl él. Rájött, hogy jobban szereti ő a kutyákat annál, hogy csak így féljen tőlük. Ezért leküzdötte nagy félénkségét és azóta a legbátrabbak egyike.
Eljött az a bizonyos nap, amikor régi osztályát maga mögött hagyhatta. Végre tiszta lappal indulhatott neki az új iskolának. Mindig is csak erre várt! Végre új barátok, új ismertségek és talán egy csúfolódás nélküli élet.
Az ám, de Lizeenek hamar leesett, hogy ő még sem olyan, amilyennek kellene lennie. Mert mindenkinek csak az agyára ment. Ahelyett, hogy igaz barátokat szerzett volna, inkább csak el volt mellettük. Lassan már nem is igyekezett elmélyíteni a kapcsolatait, mert nem volt értelme. Csalódott az emberiségben! Rájött, hogy neki igazán csak az állatok között a helye. Ezért hát el is tervezte, hogy állatorvos lesz, mert arra teszi fel az életét, hogy segítsen nekik. Ám két év után érte a pofon, hogy nem bírja az állatok fájdalmát, mert neki is fáj. Ha rá néz, akkor olyan érzése támad, hogy neki is fáj. Ami lássuk be, nem a legjobb egy állatorvosnál. Így hát kétségbe esve vette észre, hogy nem is igazán tudja, hogy mi legyen. Hogy teljesen más útra kell lépnie.Az ám, de a lány ismét túl lépett és megtalálta élete értelmét. Kitalálta, hogy etológus lesz! Így hát új álmokkal és új reményekkel felvértezve útnak indult ezen a rögös úton. Mikor papájának kutyáját nevelgette megmutatkozott rátermettsége! És bátorsága is felsejlett. Többször is kutyák támadtak rá és a kutyára, de ő hősként tűrve a két kutya közé ugrott és úgy védte meg legjobb barátját.
Aztán a hősünk végleg felnőtt és íme ide ért az egyetemre. Itt aztán próbálták megtörni a vágyait és az álmait, de az első féléven tovább küzdötte magát, hogy senki se állathassa le. Ám ez sem ment olyan simán, mert majdnem feladta, de akkor és ott ismét anyukája vette a szárnyai alá és beszélt a kicsi buksijával.
De hogy miért is írtam le? Mert meg akarom mutatni, hogy már kicsiként is írt ez a szerencsétlen! Az egész még alsóban kezdődött, amikor is fogalmazást kellett írni a szünetben történt dolgokról. Neki az volt a mennyei paradicsom. Minden fogalmazás neki egy élmény volt, de még sem értékelték. Soha nem kapott sem kritikát, sem jutalmat. Így kezdődött a magamnak írok dolog. Ezért otthon mindig egy füzetbe írta le álmait. Ám hamar rájött, hogy az nem az ő asztala, mert kézzel írni nem élvezet! Nem tud igazán kézzel leírni semmit, mert folyton szorítja a tollat. Ezért pár évre abba hagyta az írást, de gimiben  egy osztálytárs visszahozta a kedvet és kitalálván, hogy a számítógépben tud írni, gyorsan el is kezdte. Ám valami úton módon abbahagyta. Talán már nem tudta kifejezni szavakban, amit érzett, vagy csak elmúlt az újdonság varázsa, de nem folytatta. De álmodozásai mindvégig ott voltak az agyában. Csak már nem volt ideje és energiája, hogy papírra vesse az ötleteit. Így csak is magát szórakoztatta. Egy szép napon azonban Lizee Jedward rajongónak állt és hát kevesen írtak jó történetet róla. Ezért arra a döntésre jutott, hogy megírja a maga által alkotott mesét. Mert álmodni jó, az álmodozás az élet. És amíg van erőd mosolyogni, addig sem baj nem érhet. Lizee kiskora óta nem bírja, ha valaki szomorú mellette. És ha nem is tesz semmit, akkor is azon gondolkodik, hogyan vidíthatná fel. De sokkal félénkebb, mint hogy megszólítaná.
Kicsit kusza, kicsit zavaros. Kicsit én, kicsit a világ. Kicsit a lelkem. Kicsit fényezek! De itt egy kis mese rólam!


Most figyelem... kicsit lehet van bennem egoizmus, de általában csak tettetem, mert önbizalmam az biztos, hogy nincsen! Pussza: Lizee76

What's your number

Nem, nem tűntem el az éterben! Itt vagyok és hoztam egy újabb történetet. Ismét csak Jedwardös. És megint hagyom, hogy képzelegjetek! Bár megvallom én végig John képzeltem bele, mert rá illet igazán. :)
Itt az ihlető zene, ami nem más, mint a címben is szereplő dal: What's your number
De azt mondom, hogy inkább ezt hallgassátok hozzá, mert ez jobban illik rá! :D

Mindketten tudtuk, hogy ezt nem szabadna, de már egyszerűen nem bírtunk ellenállni egymásnak. Puha ajkai gyengéden ölelték át az enyémeket és nyelve lassan az én számba csúszott és édes táncra hívta az enyémet. Egyik kezével az arcomat simogatta, miközben a másik az oldalamon pihent, majd egyetlen mozdulattal közelebb húzott magához és testünk egymáshoz simult. Önkéntelenül is a hajába túrtam és belemosolyogtam a csókba. Amikor nyakamat kezdte csókolgatni, még közelebb húztam magam hozzá. Érzékeltem heves szív dobogását és belenéztem vágytól égő zöld szemeibe. Íriszében saját érzelmeimet láttam tükröződni és ettől csak még jobban beindultam. Óvatosan beleharaptam a nyakába, amitől fogaim nyoma ott maradt, de ő csak felszisszent és folytatta a kényeztetésem. Kezeim már is dzsekijének cipzárján termett és lehúztam azt teljesen. Miután leemeltem vállairól könnyedén a földre dobtam és szőke hajába túrtam ujjaimat. Úgy szorított magához, hogy azt hittem nem fogok levegőt kapni, de valami csoda folytán még is jutott elég oxigén a tüdőmbe. Kezeit a pólóm alá csúsztatta és puha ujjaival a gerincemet kezdte simogatni. Mindkettőnk légzése felgyorsult és gyenge lehelete nyakamat cirógatta. Ismét csókban forrtunk össze, ami még édesebb volt, mint az eddigiek. Gyengéden eltávolodott tőlem és lesegítette a felsőmet. Csókokkal hintette be az egész mellkasomat, miközben a melltartómtól is megszabadított. Már nem bírtam csöndben maradni, apró nyögésekkel jeleztem, hogy mennyire élvezem, amit tesz. Tétlennek éreztem magam, ezért gyorsan levettem a pólóját. Izmos testéhez simultam és kezemmel körbe rajzoltam kockáit. Lassan a fülemhez hajolt és puszikat osztogatott rá, miközben egy jól eső sóhaj hagyta el az ajkát. Körmeimmel végig karcoltam a hátát, amire kissé megfeszült és halkan felnyögött. Talán itt vesztettük el a kontrollt, vagy azt már sokkal előbb nem tudom, de onnan már nem volt leállás.

Szinte hozzám sem ért, amikor eltávolította rólam a nadrágomat és a bugyimat, annyira vigyázott rám, mint még soha senki. Minden érintéséből sugárzott a féltés, a szeretet és az óvatosság. Egyszerűen belebolondultam, amikor megéreztem kezét a combomon. Bal lábamat felhúzta a teste mellé és magához rántott. Még nadrágon keresztül is éreztem, hogy igencsak szűkös már. Ezért kezemmel a segítségére siettem, de csak szenvedtem a gombokkal, mert közben folyamatosan kényeztetett. Hamarosan megelégelte bénázásomat, és elengedve engem, gyorsan ledobta minden ruháját. Ahogy ismét hozzám simult hímvesszője nekem simult. Mindkét lábamat megfogva felemelt és az ágyhoz vitt. Lágyan rakott le rá, majd felém hajolt és a mellkasomtól lefele haladva csókolta végig a testemet, aztán visszaindult. Mikor nyelve a számba ért, akkor hatolt belém, ezzel mindkettőnk nyögését elnyomta. Egy örökké valóságnak tűnt, mire elkezdte csípőjét nagyon lassan mozgatni. Szinte az őrületbe kergetett apró mozdulataival, de közben kárpótolt a csókjaival. Egyik kezével a fejem mellett támaszkodott, míg a másikkal a melleimet masszírozta. Éreztem, hogy egyre jobban vágyom a beteljesülésünkre, de ő nem tett ennek érdekében semmit. Nem próbált kielégíteni minket, csak játszott velem és ettől csak még jobban izgalomba jöttem. Egyetlen mozdulattal a lábaimat a dereka köré csavartam, mert most én akartam diktálni a tempót. Azt akartam, hogy elinduljunk azon az úton és ne tudjunk megállni addig, amíg a végére nem érünk. Őt akartam, abban a pillanatban csak őt. Összehúzott szemöldökkel nézett rám, de olyan pillantással, amit csak ő tud produkálni, amitől az ember nem megijed, hanem beindul. Jobban, mint valaha, ezt váltja ki nálam ő, pedig mindketten tudjuk, hogy nem szabadna. Egy kaján vigyorra húzza a száját és egy erősebb lökéssel végre normálisan mozogni kezd. Kezemet a hátára illesztettem és minden egyes mozdulatánál éreztem meg-megfeszülő izmait. Azok a tökéletes izmok, amik annyira erőssé teszik, még ha sokszor nem is látszik. Még is minden egyes mozdulatnál annyira vigyázott rám, hogy jó legyen, de ne fájjon. Már nekem sem volt sok hátra, amikor láttam, hogy kitágult pupillái lassan ködössé váltak. Tudtam, hogy hamarosan elmegy, ezért óvatosan beleharaptam a fülébe és megkarmoltam a hátát. Ismét felszisszent, mint az elején, de ezzel együtt sikerült rávennem, hogy még egy kicsit kitartson. Észhez tért annyira, hogy inkább rám koncentráljon, mint saját magára. Már nem az volt számára a fontos, hogy ő élvezzen, hanem az, hogy én tegyem ezt. Éreztem, hogy az izmaim megfeszülnek az orgazmus hatása alatt és akkor már ő is utolért. Kidolgozott izmai már nem hullámoztak. Minden egyes porcikája megfeszült.

Reggel mikor felkeltem már nem feküdt mellettem. Felkelve nem tudtam mit kezdjek magammal. Csak ültem a tévé előtt és bámultam a képernyőt, de egy szót sem fogtam fel belőle. Üresnek éreztem magam és nem tudtam, hogyan változtathatnék ezen.

- Szia! Találkozunk ma? – hallottam a telefonom túl végéről, amikor sokadik csörgés után végre felvettem.

- Nem tudom. – feleltem egyszerűen.

- Valami baj van? Történt valami? Miért vagy ilyen letört? – ha te azt tudnád. Ha tudnád, hogy megcsaltalak az éjjel és pont azzal a személlyel, akit te a végletekig utálsz. Biztos vagyok benne, hogy mindkettőnket kinyírnál.

- Nem történt semmi. Nem vagyok ma a legjobban. – válaszoltam érzelemmentesen.

- Akkor át megyek hozzád. Rendben? – aggódott értem.

- Nem kell. – próbáltam leállítani. Ma nincs szükségem rá. Ezt a dolgot magamban kell lerendeznem, ha itt van, akkor nem fog menni.

- De oda megyek és kész. Ne ellenkezz! – kezdett erőszakos lenni és kinyomta a telefont. Csak leraktam a kanapén mellém a sajátomat és unottan nyomkodni kezdtem a távirányítót. Sehol nem ment olyan műsor, ami érdekelt volna, vagy le tudott volna ebben a pillanatban foglalni. Nem akartam semmivel sem foglalkozni. Csak azon kattogott az agyam, hogy mit fogok mondani neki. Mert valamit ki kell találnom, hogy miért szakítok vele. Egy zene csatornára értem, ahol éppen az Ő klipjük ment. A legújabb és mintha csak nekem szólt volna. Felrémlett előttem gyengéd csókja pont akkor, amikor megszólalt a csengő.

- Mi van veled? Nem nézel ki betegnek. – állapította meg a valót Alec.

- Nem vagyok túl jól, de tényleg beszélnünk kellene. – próbáltam még titkolni a szándékomat. Odabújt hozzám és erőszakosan letolta a nyelvét a számba, ahogy mindig is szokta. Ha lehetett volna, visszasírom az Ő érzéki csókjait. Alec erős szorítással vont magához és oldalam belesajdult a mozdulatba, de nyelvétől megszólalni sem tudtam. Felrémlett előttem gyengéd simogatása, puha csókjai és védelmező testtartása. Kicsordult egy könnycsepp a szememből és minden erőmmel megpróbáltam eltolni Alecet magamtól. Többszöri sikertelen próbálkozás után kezeim erőtlenül hullottak testem mellé és könnyeim csorogni kezdtek. Alec elhúzta a fejét tőlem és gonoszan vigyorgott rám.

- Azt hitted nem fogom megtudni, ha azzal a kis piócával töltöd az éjjelt? Velem soha nem feküdtél le, de vele azonnal ágyba bújtál. Hülye kis liba! Ezt nem úszod meg! – rémülten néztem rá. A legrosszabb rémálmom fog valóra válni, mert csak két lehetőség van ma számomra. Vagy megerőszakol, vagy megöl, de nekem egyik lehetőség sem jobb. Neki lökött a falnak és a kezeimet lefogta, amikor ismét megszólalt a csengő.

- Akárki is az gyorsan elküldöd! – jelentette ki, mire én csak bólintottam. Gyorsan letöröltem a könnyeimet és az ajtóhoz léptem. Kinyitottam és ott állt Ő.

- Alec megtudta, hogy… - de már nem tudta befejezni, mert abban a pillanatban kiugrottam az ajtón kívülre. Alec pedig lódult utánam, hogy elkaphasson. De Ő maga mögé rántott.

- Tűnj el innen! – szólította fel dühösen Alec.

- Szerintem inkább neked kéne elmenned. – próbált higgadtan hatni rá Ő.

- Neked ehhez semmi közöd! – vágta rá Al.

- Ez nem a te házad és ahogy látom nem vagy szívesen látott vendég. – ragaszkodott az igazához. Alec pedig valami oknál fogva hallgatott rá és eltűnt a lakásomból. Ahogy az ajtó becsukódott mögöttünk hálásan vetettem magam az Ő kezeibe.

- Most már nincs baj. Nem hagyom, hogy bántson! – jelentette ki megnyugtatólag. Én pedig hittem neki és az óvó ölelésének, mert ő mindig is figyelt rám és megvédett, ha szükségem volt rá. Hogy lehettem ilyen vak, hogy eddig észre sem vettem, hogy mit érzünk egymás iránt? Miért nem tudtam előbb felismerni ezt a dolgot? De most már mindegy! A történteken nem változtathatok, de neki köszönhetően a jövőmet már megtudom. Mert szeretem őt és érte mindenre képes vagyok!