Step up

Sziasztok! Láttam, hogy tegnap páran megnézték az oldalt, ezért gondoltam, hogy kéne feltenni valami sztorit. Természetesen sehol nem volt már begépelt történet és még elképzelésem sem volt. Elkezdtem gondolkodni, hogy akkor most mit csináljak? És hát jöhetett a szokásos! Zene hallgatás! De milyen zene legyen? Ekkor beugrott egy régi nagy kedvenc! Darin! Gyorsan rákerestem és hát találtam nála ihlető zenét, naná, hogy találtam. Úgy hogy röpke másfél óra alatt összeütöttem nektek valamit. (szokták mondani, hogy ez védekezés, ha rossz lett, de ez nem az, ha nem írok gyorsan valamit, akkor már nem fejezem be)
Ismét Jedward fanok előnyben, mert róluk szól, és ismét nem választottam fiút, mert döntsétek el ti! :D 
És még mindig fenn tartom, hogy aki szeretné, annak kiteszem a történetét. Küldjétek el bátran!
E-mail cím: lizeesstories@gmail.com
Zene: 

A zene hangosan szólt, amikor az épület falai közé értünk. Minden porcikám vágyott a mozgásra, a táncra és arra, hogy végre hozzám simuljon ő. De még várnom kellett, ugyan is ő még nem érkezett meg. Mindig ezt csinálj, megvárat, hogy minél jobban akarjam őt.

Bevetettem magam a tömegbe barátnőm oldalán és táncolni kezdtünk. Amikor elég jól megmutatkozott tánctudásunk, akkor kezdtek el gyűlni körénk a srácok. Mindegyik velünk akart táncolni, együtt mozogni velünk. Általában tartottunk tőlük egy kis távolságot, mert egyik-másik elég rossz hírű volt, de ma nem ez volt a terv. Féltékennyé akartuk tenni barátainkat, azt akartuk, hogy olyan rossz legyen nekik, mint nekünk, amikor megvárakoztatnak. Egy elég jó képű fiú lépett mögém és átkarolta a derekamat. Nem volt túl jó ritmus érzéke, de őt ez egyáltalán nem érdekelte. Próbálta minél jobban tartani velem a lépést és közben kezei vándorútra indultak testemen.  Ahogy hátra hajtottam fejemet a vállára, éreztem, hogy elég erősen ittas. Csak úgy ömlött belőle a pia szag, ami számomra visszataszító volt. Még az alkohol ízétől is rosszul voltam, nem hogy ilyen töményen elviseljem. De tény, hogy aranyos piros orcát varázsolt neki ez a kis bátorító. De nekem akkor is szokatlan volt, mert ő sem ivott soha semmit. Mindketten úgy gondoltuk, hogy úgy is lehet bulizni, ha nem iszunk. Sőt így gyakran jobban éreztük magunkat, mint a többiek és még emlékeztünk is az eseményekre.

Emlékszem egy ugyan ilyen partin találkoztunk először. Mi Alice-szel, a barátnőmmel már javában élveztük a zenét, amikor ők betoppantak. Égnek meredő hajuk és érdekes ruha viseletük nem engedte, hogy észrevétlenek legyenek. Emlékszem azokra a panda macis cipőkre, de ők milyen büszkék voltak rá. Nehéz bevallani, de az a kisfiús viselkedés és öltözködés nagyon is jól állt nekik.

Amikor először keveredtünk egymás mellé, akkor azt hitte, hogy én is ittam. Mindig beszélek, de nem egyszerűen csak dumálok, hanem mindenről gyorsan és sokat. Azelőtt még senki sem bírta sokáig mellettem, mert idegesítő vagyok. Ők olyanok voltak, mint én és ezzel közös témánk lett.

Eközben éreztem, hogy a mögöttem lévő srác hozzám nyomja alfelét, ami igen csak dudorodott. Ez meglepett, mivel az ital köztudottan impotenciát okoz, és a legtöbben ennyi alkohol után már képtelenek bármit is tenni. Minden esetre valahogy ki kell szabadulnom, mert nekem még is csak ott van ő és szeretem.

Sokáig tartott mire kimertem jelenteni, de még csak az is, hogy magamnak bevalljam. Annyiszor csalódtam már, hogy képtelen voltam elhinni, hogy ő más lehet. Alice szekált mindig, hogy biztos, hogy oda vagyok érte és miért nem megyek el vele egy randira. Persze ő beszél, aki fülig szerelmes volt a másikba, de akkor jobban foglalkoztatott, hogy ő milyen lehet. Al addig-addig győzködött, míg elmentem vele és a két sráccal egy dupla randevúra. Persze közben barátnőm játszotta Teréz anyut. Mintha ő tett volna nekem szívességet, miközben titkon azt remélte, hogy találkozhat a másik jó képűvel.

Hirtelen valaki elrántott és megcsókolt. Emlékeimből visszariadva nyíltak nagyra szemeim, amikor megláttam magam előtt helyes arcát és lehunyt nagy pilláit. Már nem tartottam tőle. A gyomromban a lepkék útnak indultak és nem nyugodtak, hiszen megérkezett ő. Csókunk végén kinyíltak szemei és zöld íriszében egy pillanatig elvesztem. Láttam saját magam tükörképét benne és azokat az érzelmeket, amiket irántam táplált. Mert tudtam, hogy ő is szeret engem. Lopva Alice-re sandítottam, de ő éppen eltűnt szerelmem ikertestvérének szájában. Még ilyen távolból is láttam, hogy mennyire szeretik egymást.

- Nem akarom többé más kezét rajtad látni! – jelentette ki szőkeségem.

- Akkor ne kelljen rád ennyit várnom, mert a vágyaimat majd valaki másra zúdítom. – feleltem ártatlanul. Gyengéden átölelt erős karjaival és magához húzott. Elkezdtünk a szám ütemére mozogni. Olyan összhang volt közöttünk, amiről soha nem feltételeztem volna, hogy létezik. De vele mindig meg volt.

Engem mindig mindenki bántott az életemben. Soha nem gondoltam, hogy valakiben is meg kéne bíznom, de akkor megjelent Alice. Egy blogon keresztül ismerkedtünk meg, amit ő írt. Hasonló dolgokon ment át és ez kovácsolt össze minket. Én próbáltam neki segíteni, mert én már tudtam, hogy mennyire fájdalmas, ha az ember egyedül van. Így egymáson segítve, egymást támogatva éltük tovább életünket, míg végre igazából is találkozhattunk.

Ismét megcsókolt a drágám, mindig ezt csinálja, ha elrévedek a múltban. Ő a második ember, aki mindent tud rólam és soha nem hagyja, hogy búslakodjak. Ő a legpozitívabb ember, akivel valaha is találkoztam. Bármikor képes felvidítani, de igazából csak egy érintése is elég ehhez. Felnéztem óriási szemeibe és visszamosolyogtam rá. Egy lassú szám következett, ezért kezemet nyaka köré kulcsoltam, míg ő derekamnál fogva húzott még közelebb. Pedig már azt hittem, hogy nem lehet. Eljött az idő, hogy lépjek, hogy ne csak itt táncikáljunk. Én vágyom rá, akarom őt!

Lassan arcomat a nyakhajlatába fúrtam, amit egy kis kacajjal nyugtázott, mert nagyon csiklandós ott. Lassan fújtam ki orromon a levegőt, minél közelebb a bőréhez, hogy beindítsam.

- Ne csináld! Tudod, hogy érzékeny vagyok ott. – súgta méltatlankodva a fülembe. Fül! Felemeltem fejemet és füléhez hajoltam, mintha súgni akarnék neki valamit. Óvatosan fogaim közé vettem fülcimpáját és egy kicsit megharaptam. A hatás nem maradt el! Jól esően nyögött fel.

- Te vadmacska! – tette nekem a jó fiút. Ha tudná a világ, hogy hányszor rontottam már meg és hogyan tettem rossz fiúvá. Ezek édes emlékek, minden édes emlékem csak róla szól.

Kezeit elindította, és míg egyik keze a fenekemen pihent, addig a másik a pólóm alácsúszott. Gerincemen jártak fel és le puha ujjai, megőrjítve ezzel engem. Megfogta kezemet és nagyon gyorsan termettünk autójánál. Mindketten alig tudtunk elszakadni a másiktól, de szerettünk volna már együtt tölteni egy kis időt, ezért szétváltunk. Ő vezetett és az én lakásomra mentünk. A liftben már majdnem egymásnak estünk, de türtőztettük magunkat, nem sokára a lakásban vagyunk. Ott már senki sem és semmi sem zavarhat meg minket.

Az ajtó záródása után szinte letépkedtük egymás ruháit és már szinte meztelenül mentünk be a hálóba. Minden külön töltött idő most jön vissza, már annyira hiányzott. Az ölelése, a csókjai, a teste és az egész lénye. Azt akartam, hogy minél előbb eggyé váljunk, hogy úgy legyünk együtt, hogy nem kell gondolnunk az elválásra. Éhes tigrisnek éreztem magam, akinek ő az étele, vagy ő az én levegőm és eddig csak kapkodtam, hogy jusson egy kis oxigén a tüdőmbe. De most minden erem kitágult, mindenhol csak őt láttam, őt éreztem és őt akartam. Nem is az kellett nekem igazán, hogy lefeküdjünk, az csak egy testi vágy, amit az ember képes legyőzni vagy kielégíteni. Nekem ő lelkileg kell, mert ő az egyetlen, aki képes kiegészíteni, vagy megváltoztatni. Mellette teljesen önmagam lehetek, nem alakoskodnom, nem kell színészkednem. Ő úgy fogad el, ahogy vagyok. Még akkor is, ha ez egy sablonos szöveg.

Mikor belém hatolt kezdett megszűnni a világ. Már nem létezett ő meg én, csak mi voltunk. Fura, de az embernek csak a közhelyek jutnak ilyenkor az eszébe, mert ezek talán képesek egy kicsit visszaadni az érzésből. Mert ezt lehetetlen leírni, megfogalmazni, mert nincs szó, ami képes lenne kifejezni ezt az érzést.

Mozdulatai egyre gyorsabbá váltak, ezzel terelgetve mindkettőnket a csúcs felé. Amikor az ember azt hiszi, ennél jobb már nem lehet, akkor megismerkedik vele és ő bebizonyítja, hogy képes jobbá tenni a világot.

Hirtelen egyszerre feszültek meg izmaink és már nem volt megállás.

Ezek után még sokáig csókoltuk egymást. Ugyan testi vágyaink ki lettek elégítve, de a lelki még nem. Nem akartam többé elválni tőle, nem akartam egyetlen napot sem nélküle tölteni, de mindketten tudtuk, hogy ez lehetetlen. Ő híres és turnékra jár, míg én itt Írországban tanítok táncolni. De most nem ezen jár az agyunk. Megtanultunk a pillanatnak élni, mert most együtt vagyunk. Teljesen mindegy, hogy mi lesz holnap, ha ma még ott vagyunk egymásnak. Talán csak egy álom, hogy egyszer örökre szól majd az a szia, de most még van viszlát és van búcsú. Talán majd pár év múlva összejön minden és akkor boldogabbak leszünk, mint valaha, de egyelőre csak az álmok maradnak. Én pedig nagyon szeretek álmodni!

I'm your biggest fan

Mint mondtam nem terveztem ilyen gyorsan feltenni, de ezt a történetet most írtam és sokkal közelebb áll pillanatnyilag a szívemhez, mint a többi. Ez a Jedwardről szól. És mivel észre vettem, hogy sokan inkább John, sokan meg inkább Edward fanok, ezért nem írtam bele, hogy melyik az. Mindenki elképzeli amelyiket szeretné. És az elmaradhatatlan ihlető zene:

Minden annyira gyorsan történt. Itt állok, és arra várok, hogy minden elsötétüljön a színpadon. Ma végre én leszek a sztár és senki nem veheti el tőlem ezt az érzést. Imádom, amikor a rajongók sikítoznak nekem, a nevemet kiabálják, és a kezüket nyújtják. Rengetegen fognak a kezükben fényképezőgépet és hihetetlen mennyi vaku villan. Felléptem a deszkákra és elindultam a pódium felé. Felálltam rá és már kezdődött is az első szám. A fények hirtelen felkapcsolódtak és ekkor már szinte semmit sem láttam a közönségemből. A fülest behelyeztem a helyére, hogy halljam a zenét és ritmusra mozgattam a lábam. Mennyien vannak, még a fülemben halott dallam sem tudja elnyomni a hangjukat. Belekezdtem az éneklésbe és táncoltam hozzá. Előre siettem, hogy a rajongók kedvére tegyek és megfogjam néhányuk kezét.

Nem fogtam fel igazán, hogy ki áll előttem. Majdnem elfelejtettem, hogy énekelnem kell. Gyönyörű zöld szemei ismét elvarázsoltak, pedig hányszor próbáltam meg elrejteni előle. Nagy mosollyal az arcán nyugtázta, hogy észrevettem, és kezét felém nyújtotta. Belecsaptam és visszamosolyogtam, majd tovább mentem és folytattam a show-t.

Egy óra ugrálás, éneklés és táncolás után végre lejutottam a színpadról és az öltözőm felé vettem az irányt. Amint beléptem megláttam ott Őt, ahogy engem figyel. Hirtelen lendülettel indultam meg felé, majd a nyakába vetettem magam. Azt hittem felborulunk, de végül sikerült az egyensúlyát visszaszerezni. Forrón megcsókolt és az asztalra tett le, hogy belekezdhessen nyakam kényeztetésébe. Nem volt szükségünk szavakra, mert a testünk és a tettink beszéltek helyettünk. Már három hónapja nem láttuk egymást, mert mindketten turnén voltunk. Egyre kevesebbet beszéltünk telefonon is, mert mindig volt valami dolgunk. Hol interjúra, hol fellépésre, hol pedig megnyitókra, partikra voltunk hivatalosak. Nehéz két ennyire elfoglalt személynek találni időt egymásra, de amikor csak tudtunk találkoztunk, hogy bebizonyítsuk a másiknak mennyire szeretjük.

Ezek után nem is meglepő, hogy egyből egymásnak estünk. Faltuk a másikat, ahol csak értük, míg úgy is, hogy sokszor nem kaptunk levegőt. Éreztem, hogy mennyire oda van már ő is, ezért óvatosan elkezdtem lehúzni róla a felsőjét. Felemelte kezét, majd egy pillanatra abba hagyta a csókunkat, hogy le tudjam szedni róla. Egyből visszatért fülem harapdálásához, amire nekem egy jól eső sóhaj hagyta el a számat. Mosolyra húzta száját és folytatta munkáját. Közben a keze a pólóm alá csúszott és gyengéden simogatott. Az őrületbe tudott kergetni, amikor csak ujjhegyeivel kőrözött a hátamon, de nagyon is jól tudta, hogy mit tesz.

Már a hátát karmolásztam jelezve, hogy igazán nem kéne húzni az időt, de ő csak kuncogott, majd lassú mozdulatokkal vette le rólam a felsőmet. Úgy húzta az idegeimet, mintha csak egy cérnaszál lenne, amit lassú és pontos mozdulatokkal lehet a tű lyukába belefűzni. Kívántam őt, úgymint még sohasem, szükségem volt rá és érezni akartam, hogy igazán szeret. Pillanatok alatt gyorsított fel és a nadrágomat kigombolva megszabadított tőle. Ott voltam előtte egy szál fehérneműben, kiszolgáltatva neki, de soha nem élt vissza a helyzettel. Ő mindig mellettem állt, még akkor is, amikor életem legrosszabb időszakában voltam. Ő bátorított, hogy ne adjam fel, amíg el nem érem a céljaimat.

Végig húztam ujjaimat a mellkasán, egészen a nadrágja széléig, ahol eljátszottam egy kicsit a kezemmel. Immáron én is elértem, hogy belenyögjön a csókunkba. Annyira aranyosan teszi. Férfias még is kisfiús, olyan összetett személyiség, hogy nem tudom eldönteni, mikor melyik. Legtöbbször inkább mindkettő egyben, de ellenállhatatlan az biztos.

Kigomboltam a farmerját és lehúztam a cipzárját, lomhán kezdtem el lehúzni róla. Megelégelve a játékomat meg fogta és egy hirtelen mozdulattal levette magáról az alsó gatyájával együtt. Kezem már mozdult férfiassága irányába, de időben elkapta a kezem és a tarkójára tette. Ez lett volna tőlem a végső húzás és nagyon jól tudta, hogy akkor már nem lenne ereje tépázni az én idegeimet. Ezért hárított olyan gyorsan. Kezemmel tökéletesen beállított hajába túrtam, amely selymes volt, mint mindig. Legyek rossz kislány? Az leszek!

Ujjaimat a feje tetejére csúsztattam és utat törtem tincsei között. Egyetlen mozdulattal át rendeztem a frizuráját, hogy tökéletesből zilálttá váljon. Az egyetlen pillanat, amikor nem zavarja, ha már nem olyan, mit kellene lennie. Majd bosszankodik utána eleget. Ténykedését, hogy megszabadítson további ruha neműimtől, nem tudtam figyelmen kívül hagyni.

Végig néztem az öltözőn. Mindenhol a mi ruháink hevertek, amiket szétdobáltunk sietségünkben. Még mindig halkan szuszogva ölelt át az asztalon ülve, feje le volt hajtva, de biztos voltam benne, hogy nem alszik. A vállamon pihentette, mint már annyiszor. Lassan éreztem, hogy ölelése ellenére fázni kezdek. Libabőrös lett a kezem is, meg a hátam is. Felkapta a legközelebb első ruhadarabot és rám adta, ami történetesen az ő felsője volt. Majd elindult, hogy összeszedje a ruhákat, az enyémeket a kezembe nyomta, majd öltözködni kezdett. Én is felvettem minden cuccom, hiszen nem sokára el kell hagynunk a helyszínt, de még előtte találkozom a rajongókkal is. Szegények biztos nem értik, hogy miért tűntem el annyi időre. De ennyi nekem is kijár, egy kis boldogság, csak ennyit szeretnék.

- Kint találkozunk az autónál. Szeretlek kicsim! – adott még egy csókot és távozott. Gyorsan rendbe szedtem magam és elindultam a tomboló tömeg felé. Akivel csak tudtam készítettem képet, alá írtam a legtöbb képet, megfogtam a kezüket, megöleltem őket, puszit kaptak tőlem és beszélgettünk egy kicsit. Közöttük mindig olyan gyorsan megy az idő, észre sem vettem, hogy már egy órája időzöm itt.

- Most már induljunk, oké? – jött oda a menedzserem. Felpillantottam rá, majd készítettem még egy képet az egyik rajongóval és elköszöntem tőlük.

- Már mehetünk. – jelentettem ki neki és egy széles mosollyal az autóhoz indultunk. Ő már bent ült és lehunyt szemmel pihent.

- Rád nem is gondoltam. Azt hiszem, fáradt lehetsz, ha képes voltál Amerikából Londonba jönni, hogy velem legyél. – pusziltam meg a száját szerelmemnek. Laposan pislogott, de tartotta magát, hogy figyelhessen rám.

- Csak érjünk már haza, rendben? – nézett rám könyörgőn.

- Már indulunk is és aludhatsz, akár már az úton is. – simítottam végig arcát, amit a vállamra támasztott. Néztem, ahogy még óriásikat pislog, majd szépen lehunyja szemét. Rövidesen egyenletes szuszogása jelezte, hogy sikerült elaludnia. Ránéztem kisimult, boldog arcára. Álmában elmosolyodott, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. Majd kimeredtem a sötétségbe és próbáltam feldolgozni az elmúlt pár óra történéseit. Annyira boldognak éreztem magam akkor, annyira jó volt az érezni, hogy vannak, akik szeretnek. Ezer hálám az égnek, hogy Őt nekem adta, hogy megtalálhattam

- ’Couse I’m your biggest fan, girl don’t you know that. I’ll travel round the world, just to have you closer. And I will sing along, know your every song, hang on every word you say. ’Couse I’m your biggest fan, oh please belive me. – énekelte halkan a fülembe kedvesem. Elmosolyodva néztem gyönyörű zöld szemeibe, amik ismét elvarázsoltak.

- Én is szeretlek! – vigyorogtam rá és ő felült, hogy egy érzéki csókot váltsunk. Az út további része csendben telt, amikor a ház elé értünk mindketten kipattantunk és besétáltunk. Ott állt az ágy mellett még akkor is amikor én végeztem.

- Te mit csinálsz még mindig ott? – kérdőn húztam fel a szemöldököm.

- Meg akartalak várni, de ha lefekszem, elalszom. – ölelt át és húzott magával az ágyba. Ő került a hátam mögé és átkarolt. Olyan védelmezőn és puhán tartott egyszerre, hogy plüss mackónak éreztem magam. Szeretem ezt az érzést, mert olyankor biztonságban érzem magam és tudom, hogy ő szeret engem.

Hamarosan hallottam, hogy halkan szuszog. Minden kifújásnál a tarkómat piszkálta a lehelete, de ez csak arra késztetett, hogy én is álomba merüljek. Még egy ideig küzdöttem, mert nem akartam, hogy felébredve kiderüljön, mindez csak álom volt. Végül az álom manók győztek és elgyengülve adtam meg magam, karjai közt feküdve.

It's like that with you

A következő, amit még viszonylag lényegesnek tartok megmutatni az Eric Saade-ról szól, de nincs meg nevezve, sem a lány, sem Eric. Így képzeleghettek szabadon. Ezt akkor szoktam megtenni, ha azt akarom mindenki képzeljen valakit bele. Mondjuk most a lány helyébe mindenki saját magát. Szerintem ezzel sikeresebben tudják az emberek beleélni magukat. :)
Szintén egy szám ihlette:

Azon az estén minden tökéletesnek tűnt. A koncerteden az első sorban állhattam és figyelhettelek közelről. De közelről sem voltam az a rajongó, aki csak a külsődért volt oda. Én igen is szerettem a zenédet és mindegyiknek ismertem a mélyebb jelentését. A tömeg már tülekedve várta, hogy a színpadra lépj és elkezdj énekelni. Tudta mindenki, hogy az nagy nap. Hiszen az nap volt a születésed napja és már akkor ezrével dobálták neked a különböző ajándékokat és virágokat. Mikor megjelentél tudtam, hogy te is nagyon jól érzed magad. Az a békés és imádni való mosoly terült el az arcodon. Azt hittem nem fogsz észrevenni, mert meg sem próbáltam másnak tűnni. Egyszerűen csak álltam ott és vártam, hogy végre halhassam a hangodat. Nekem elég lett volna, ha minden éjjel altatót énekelsz, mert másra nem is lett volna szükségem. Dalaid sorra jöttek és mind egyre gyorsabb. Te végig táncoltad, ugráltad és énekelted a koncertet, de még sem tűntél annyira fáradtnak, hogy ne énekelj el még egy számot. Aztán az a dal következett, amit annyira szeretek. Csak egy akusztikus gitár volt a hang alá festés és ettől még jobb lett a szám, mert csak a te tökéletes hangod lengte be a teret. A rajongók megőrültek ettől és sikítozni kezdtek. Kinyitottad barna szemeidet és végig néztél a közönségen. Csak a közvetlen közeledben állók láthatták, hogy egy kicsit rosszallóan nézel. Újra behunytad a szemed és átadtad magad a zenének. Nem gondolkodtál rajta, hogyan mozogj, minden mozdulatodat a zene irányította. A szám vége felé ismét a titokzatos pillantásoddal jutalmaztad a közönségedet, amire újabb sikítások indultak útnak. Végig néztél részletesen az első soron és akkor megakadt a szemed rajtam, de én csak néztem rád elnémulva és folytak a könnyek a szememből. A lassú szám eredetileg a szakításról szólt, de senki sem próbálta meg értelmezni az érzelmi pulzusokat benne. Én ott álltam és tudtam, hogy te ezt egy szomorú dalnak szántad. Ahogy láttad potyogni a könnyeimet, te is meghatódtál és a szemed könnybe lábadt, de ezt is csak az első sor láthatta. Tekinteted gyorsan elfordítottad és igyekeztél visszafojtani a könnyeidet. Lassan a szám véget ért és a koncert ismét egy gyorsabb számmal folytatódott. Onnantól kezdve sokszor siklott a szemed rám és néha észre sem vetted, de szinte nekem énekelted a számokat.

Már nem sok szám volt hátra, amikor bejelentetted, hogy a színpadra fogsz hívni egy rajongót. A közönséged egyre másra a nevedet kiabálta, a kezüket lengették, de te már választottál. Kiválasztottál engem. Az egyik biztonsági őröd átsegített a kordonon és te a kezemet fogva felsegítettél magad mellé.

- Hogy hívnak? – kérdezted miközben a zongorához vezettél.

- Nana. – válaszoltam, de már tudtam mi fog következni. Minden koncerten ezt teszed. Leültünk és elkezdtél a zongorán játszani, majd belefogtál az éneklésbe is és végig engem fixíroztál. Nem tudtam mit jelent, de biztos voltam benne, hogy én nem akarok csak egy rajongó lenni, akit megcsókoltál a színpadon. Így mikor megkérdezted, hogy adhatsz-e egy puszit én nemet feleltem. Ebben a pillanatban úgy tűnt megsemmisültél, de mosolyogva felálltál és lekísértél a helyemre. Már megbántam, hogy nem engedtem, de nem azért, mert számomra fontos volt az a csók, hanem mert úgy tűnt te nagyon is akartad. Így mikor vége volt a koncertnek, én nagyon lassan indultam meg a kijárat felé. Végig az emelvényt lestem, hogy esetleg még látlak, de sajnos te már sehol sem voltál. Igyekeztem minél tovább húzni a távozást és mondogattam magamban, hogy a remény hal meg utoljára.

Nagyon soká jutottam ki az épületből és akkor még lassabban indultam haza, de az egyik sikátornál valaki elkapta a kezem és húzott maga után. Még sikítani sem volt időm, már is a stadion egy másik részére húzott be. Amint az ajtó becsukódott, a csuklya alól a te mosolygós arcod tűnt fel és én ettől fellélegeztem. Nem kérdeztél és nem is mondtál semmit, csak megcsókoltál és a közeli szobába húztál.

Azt az éjszakát soha nem felejtem el. De az egészben volt egy nagyon rossz pont. Ez a pont az volt, hogy a reggel egyszer eljön, és akkor te visszamész Svédországba, én meg itt maradok ezen a helyen.

Mikor felkelt a nap te még lustálkodtál, de nekem indulnom kellett, ezért öltözni kezdtem. Szomorúan nézted végig, ahogy magamra veszem a ruháimat egyesével. Mikor a cipőmet igyekeztem felhúzni, te átkaroltál hátulról és próbáltad lassítani a folyamatot, hogy tovább maradjak veled. De a szíved mélyén te is érezted, hogy nekem el kell mennem. Mikor felálltam, követtél és még egy utolsó csókot leheltél az ajkaimra, amitől kedvem lett volna ragaszkodni hozzád, de nem tehettem meg. A világ legrosszabb érzéseivel hagytalak ott és azt kívántam, bárcsak veled lehetnék örökre.

Arra az éjszakára még évek múlva is emlékeztem. Akkor minden információ nélkül hagytuk el egymást. Nem tudtuk a másik számát vagy e-mail címét, de te még csak a teljes nevemet sem ismerted. Mindketten azt hittük, hogy itt a vége, ezért meg sem próbáltuk felkutatni a másikat és megpróbáltunk tovább lépni.

Egy napon a munkám Svédországba szólított. Így eshetett meg az is, hogy a reptéren valami folytán te is ott voltál. Elválasztott minket egy üvegfal, de egyikünket sem zavarta, mert pont ez kellett ahhoz a csodás érzéshez, ami bennünk munkálkodott. Évek alatt sem múlt el az a vonzalom, amit egymás iránt éreztünk, talán ezért is tudtad, hogy akkor ott kell lenned. Kezedet az üvegre tapasztottad és én a másik oldalról pontosan a tiédhez illesztettem az enyémet. Percekig álltunk ott és vizsgáltuk a másikat, mert mi sem hittük el, hogy valóban azt látjuk, ami a valóság.

Lassan megindultunk az ajtó felé, hogy végre tényleg megérinthessük a másikat. Olyan hosszúnak tűnt az út. Mintha az üveg szándékosan akarna minket elválasztani. Egyre gyorsabban lépkedtünk, hogy hamarabb ölelhessük át a másikat. Már mindketten láttuk a megváltó ajtószárnyat és a szemünket végig azon tartva közeledtünk. Talán attól féltünk, hogy ha nem tartjuk szemmel, akkor elfut előlünk. Mikor végre karjaidba vetettem magam, a könnyeim is megindultak. Úgy öleltél át, mintha soha nem akarnál elengedni. Ajkaid az enyémeket keresték és egy szenvedélyes csókban forrtunk össze.

Nem minden az, aminek látszik

Nem így terveztem, de szeretnék minél gyorsabban túl lenni a régi sztorikon, mert már készen van egy új. És már örülnék, ha az lenne fenn. Ezért ma többet is felrakok! Próbálom részben tartani az időrendi sorrendet.
Tehát, akkor egy Vetteles rész után következzen Kimi Räikkönen és Zara. :D Belőlük kevés van, mert ők egy kis részét kapták csak meg igazán az életemnek. De azért mindig születik valami új. Ezt a részt kivételesen nem egy zene ihlette, hanem egy kis idézet, amit véletlenül Vettel mondott.És egy kicsit talán depi lett, de ilyen hangulatom volt.
 De nem is húznám tovább az időt! Itt van a következő!

„Nem elég a gyors autó, ahhoz, hogy nyerj, előbb célba is kell érni.” /Sebastian Vettel/

Nem minden az, aminek látszik

Az ember mindig csak vár. Talán majd történik valami, de erre csak várni tud. Képtelen tenni érte bármit is. Ez az érzés csak akkor teljesül be, ha van mire várni. Utam egyből a home felé vettem. Kimi Räikkönen már a harmadik interjúra nem jött el. Már nem próbálok a sajtósával vagy a főnökével beszélni, mert nem használ semmit. Egyetlen reményem már így is foszlani készült. Elterveztem, hogy a hétvége alatt az összes pilótával készítek interjút. Részletes, néha talán kicsit a magánéletbe hatoló, de soha nem tolakodó interjút. Azonban nem csak Kimi nem akar velem interjút készíteni. A nagy pilóták sajtósai teljesen elzárják tőlem őket. Mondván nincs idejük. Beléptem a Lotus homejába és azonnal kiszúrtam a barátaival nagyban nevetgélő Räikkönent. Oda sétáltam az asztalukhoz és megálltam vele szemben. Nem is törődött velem, mintha ott sem lennék.

- Elmondanád, hogy miért nem jelensz meg soha a megbeszélt időpontban? – kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel. Az asztal egész társasága felém fordult. Ekkor figyeltem meg igazán, hogy kik is ülnek ott. Sebastian Vettel és Lewis Hamilton még nem ismert. Ők tartoztak a nagyok közé, akikhez nem mehettem közel.

- Szia! Ez a barom be sem mutat minket ennek a gyönyörű hölgynek. Lewis Hamilton vagyok. Kit tisztelhetünk benned? – nézett rám kedvesen a srác.

- Sziasztok! Amy Culls vagyok. Hidd el, nagyon jól tudom, hogy ti kik vagytok. – válaszoltam kedvesen.

- Mire nem ment el megint Kimi? – kérdezett most Sebastian.

- Egy interjúm lett volna vele már harmadszor. – néztem jelentőség teljesen a finn emberre, de ő csak egy fintorral válaszolt.

- Mi van jöttél árulkodni? – vált gúnyossá Räikkönen hangja.

- Nem tudtam, hogy társaságod van, így ez meg sem fordult a fejemben. – lettem én is bunkó. Ha neki ez kell, akkor ezt kapja. Hirtelen megfogott és a kezemnél fogva rángatott maga után. A hometól egészen az emeleteken lévő szobákig hurcolt, ahol megszálltak a pilóták, amikor nem mentek át a szállodába. Bevágódott mögöttem az ajtó, de csak centimétereken múlott, hogy nem súrolta a karomat. Hallottam, hogy kattan a zár és azonnal a Jégemberre kaptam a tekintetem. Felismerhetetlen érzelmek kavarogtak a szemében. Vajon mire készül? Már éppen azon gondolkodtam, hogy hány részre fog fel darabolni, amikor ajkai az enyémre záródtak. Először megpróbáltam ellökni magamtól, de ez az én ötven kilómmal nem nagyon volt hatásos. Erőszakosabban csókolt meg és az erejétől szétváltak ajkaim, amik között befúrva nyelvét, táncra hívta az enyémet. Innentől már nekem sem volt annyi eszem, hogy megálljt parancsoljak. Még mindig durván elkezdett levetkőztetni, de én sem voltam tétlen. Rövid időn belül már meztelenül csókolgattuk egymást. Ekkor az ágyra fektetett és úgy folytatta a kényeztetésem. Egyre gyorsabban vettük a levegőt és hangosabb sóhajok hagyták el a szánkat. Amikor már úgy tűnt megőrülök a kínzásától, belém hatolt. Éreztem, hogy mindketten megfeszülünk és amilyen óvatosan tudott elkezdett mozogni. A vágy egyre fokozódott bennem és tudtam, hogy ő is egyre jobban akarja. Ennek jele volt, hogy gyorsított a tempón. Utolsó mozdulatánál mindkettőnk teste ívbe feszült és az eddig legnagyobb nyögések hangzottak fel szánkból. Még pár percig rajtam feküdt, majd mellém telepedett. Átölelt, én pedig a mellkasára hajtottam fejem. Amint mindkettőnk légzése rendeződött, felkelt és elkezdett öltözni. Felültem én is az ágyban és értetlenül néztem rá. Felém fordult, majd kérdőn nézett rám.

- Öltözz! Interjút akartál nem? Ezt megírhatod! Gyerünk már, kellj fel! – utasított ridegen. Felkapkodtam a holmimat és amilyen gyorsan csak lehetett távoztam. Nem is képzelné, hogy ezzel mennyire megbántott. Ahogy elszáguldoztam a csapattól belebotlottam valakibe.

- Amy! Szia! Mi a baj? – kérdezte, amint látta az arcom Seb. – Mit csinált ez a barom? – érdeklődött kedvesen.

- Nem akarok róla beszélni. – Sebastian azonnal magához húzott és megvigasztalt.

- És mit szólnál egy kivételes interjúhoz? – próbált felvidítani.

- De nem engedik, hogy veled készítsek. Igazából a közeledbe sem mehetnék. – néztem meglepetten rá.

- De ha én elintézem, akkor simán mehet. – mosolygott. Fél óra múlva már az összes kérdésemre megkaptam a választ. Ugyan volt, amire kitérőt adott, de akkor is megérte. Hamarosan kaptam egy telefonhívást. Mi szerint Lewis is elintézte, hogy egy fél órát rám szánjon. Nagyon jól elbeszélgettem vele is. Mondanom sem kell, hogy hamar a szívembe zártam őket.

-Amy! Várj meg! – szólt utánam másnap Seb. – Mondanom kell valamit! – tájékoztatott.

- És mi lenne az? – néztem rá kérdőn.

- Fernando Alonso és Felipe Massa is belegyezett egy interjúba. – vigyorodott el a saját ügyességén.

- Ez most komoly? – kérdeztem hitetlenül.

- Teljes mértékben! Öttől hatig velük cseveghetsz a Ferrari homejában. – nézett rám jelentőség teljesen. Hirtelen a nyakába ugrottam és átöleltem.

- Nagyon szépen köszönöm!

- Nincs mit. De most mennem kell. Egy óra múlva időmérő és nekem beszélnem kell még a csapatommal. – fejtette le a kezem a nyakáról.

- Rendben és még egyszer köszönöm! – kiabáltam utána, ugyanis már futásnak eredt a Redbull felé. Mondanom sem kell, hogy a két férfi irtó barátságos volt, pedig lényegében beimádkoztam hozzájuk magam. Azaz egy óra feledhetetlen volt. Sokat nevettünk és rendszeresen szívatták egymást, de csak egészséges kereteken belül. Ezek után lassan belekezdtem a gépelésbe a szobámban. Éjjel sokáig dolgoztam rajta és befejezni sem sikerült, de tudtam, hogy másnap délelőtt még lesz rá időm.

Reggel nagyon korán keltem, hogy még a futam előtt képes legyek befejezni. A munkám elég hosszúra sikeredett, de tudtam, hogy minden alanyhoz el kell jutatnom egy-egy példányt. Hogy biztosan megjelenhessen az újságban. Épp időben végeztem vele, és ütemesen indultam meg a pályára. Még azonban előtte kinyomtattam a cikket. Amikor beértem minden pilótának az asztalára eljuttattam a papírokat. Úgy éreztem, hogy elvégeztem minden dolgomat. A Redbull V.I.P. szektorából nézhettem végig az egész futamot. Elképesztő élményt nyújtott. Még soha sem voltam Forma-1-es futamon, bár ez mindig is a vágyaim közé tartozott. A szívemben nagyszerű érzéssel távoztam, amikor a futamnak vége volt. Kimi Räikkönen megmutatta, hogy nem kell egy év, mire helyre pofozza az autót. Első helyen végzett. Második az igazi nagy pilóta, a kétszeres világbajnok Sebastian Vettel. Majd a harmadik helyet sérülése óta először az olasz pilóta, Felipe Massa foglalta el. Nem búcsúztam el senkitől. Hagytam, had ünnepeljenek és haza indultam.

Az ünneplés után, a Lotus Kimi Räikkönennek kinevezett irodájában:

Bementem az irodámba, hogy összeszedjem még a maradék holmimat. Hiszen a pályára már nem jövünk vissza. Meg lesz mára is az ünneplés. Éjjelig tartó bulizás vár ránk. A győzelem annyira magával ragadott, hogy még most sem hiszem el. Mindenki esélytelennek tartott, de én képes voltam megmutatni, hogy vannak még meglepetések. Már éppen fordultam volna az ajtó felé, amikor egy papírt láttam meg az asztalomon. Gondoltam beleolvasok. A szemem elé vettem és rájöttem, hogy ez az interjúk sora. Nem is igazán érdekelt, de valami hajtott belülről, hogy végig olvassam. Leültem a kényelmes forgó székembe és elhelyezkedtem.

„Életemben nem ért ekkora szerencse, mint amikor a Forma-1 indiai pályájára kijutottam. Az elején meggyűlt a bajom a biztonsági őrökkel és a sajtósokkal, sőt még egyes pilótákkal is, de megszereztem, amit akartam. Interjút egy hétvége alatt a lehető legtöbb pilótától. Alanyaim között volt többek között Pedro de la Rosa, Heikki Kovalainen, Kimi Räikkönen, Fernando Alonso és Sebastian Vettel, de a legtöbbet szedtem ki Sergio Perezből, Jarno Trulliból, Pastor Maldonadoból és Felipe Massából. Közülök sokaknak életem legszebb perceit köszönhetem. Biztos vagyok benne, hogy ezekre fogok a halálom előtt a legjobban emlékezni. Azt hiszem, tehetek ilyen kijelentést, hogy még barátokat is szereztem.

Soromat először is Pedro de la Rosaval kezdeném. Ő volt az első alanyom, aki mindenben profi módon segített és megválaszolta minden kérdésemet kitérés nélkül, amiért nagyon hálás vagyok neki.

Ezekután találkoztam Jarno Trullival, akivel ugyan azaz összhang hiányzott, de igyekezett kedvesen és megértően viselkedni. Nem féltem feltenni a kérdéseimet, mert tudtam nem fogja leharapni a fejemet. Talán ebben az is segített, hogy ezt már az elején közölte velem. Igyekeztem nem sértő vagy túl mély családi kérdéseket feltenni, így mindketten jól éreztük magunkat.

Ha nem tévedek Sergio Perez volt a következő. Nem túl nagy tapasztalatait igyekezett minden áron velem megértetni, bár minden szavából világosan kiderült, hogy az autók és a versenyzés az élete. Boldog voltam, amikor még a pirulásra is sikerült rávennem. Amiről úgy érzem nagy szó, bár nem is állt szándékomban ezt tenni. Remélem, hogy további jó tapasztalatai lesznek és még sok boldogságot hoz neki a Formula-1.

Igyekszem nem regényeket írni, de mindenkit meg szeretnék említeni.

Heikki Kovalainen mindenben mély és szavakban gazdag és változatos válaszokat mondott. Néha ugyan nehezen értettem barokk körmondatait, de ilyenkor a következő mondatában a lényeget említette meg. Mondanom sem kell, hogy a legtöbb értetlen pillantásomat neki szenteltem, de ettől függetlenül igazi mosolygós embernek ismertem meg.

Hogy folytassam a sort, Pastor Maldonado igazi egyéniségével ragadott meg. Szűkszavúan és lényegre törően válaszolt, majd csendben elköszönt. Aztán visszasétált, leült és mindenre kitérő magyarázatot adott. Ennyi információt még sosem kapott az agyam ennyire rövid idő alatt, de elégedett voltam az eredménnyel.

A legtöbb időmet Kimi Räikkönen üldözése vette el. Ugyanis háromszor beszéltünk meg időpontot, de egyszer sem jelent meg. Utolsó alkalommal a lelkembe gázolt bizonyos szavaival, majd cselekedeteivel. De még is úgy gondolom őt ismertem meg legjobban. Szívében annyi fájdalom van, hogy másokat bánt, de mindenkit kérek, értsétek meg. Neki most nincs jó hangulata. Kinek lenne egy ilyen botrányos válás után. Minden esetre én bízom benne, hogy képes vagy újra szeretni Kimi! Kérlek, ne cáfold meg a szavaimat és kezdj el újra mosolyogni!

Räikkönen üldözése közben ismerkedtem meg Sebastian Vettellel és Lewis Hamiltonnal. Mindketten nagyon kedvesek voltak velem és hálás vagyok nekik a segítségért, mert nélkülük ez sem jöhetett volna össze. Ők voltak az elsők, akikre barátként tekintettem. Mindketten nagyon jó fej emberek, de a válaszokat illetően nem bőkezűek. Meg lehet őket is érteni, de reméltem, hogy kicsit kevesebbet fognak terelni a témákat illetően. Végeredményben nem csalódtam bennük, mert védik a magánéletüket.

Utolsó két alanyommal együtt ültünk le beszélgetni. Felipe Massa és Fernando Alonso ugyan folyton folyvást ugratták egymást és piszkálták, de még is nagy összhangban voltak. Már ismerték egymást eléggé, hogy tudják, meddig mehetnek el. Senki sem kérdőjelezi meg nekem, ha azt mondom velük nevettem a legtöbbet. Teljesen elfeledtették velem, az előző napok fáradalmait. Két nagyon jó embert ismertem meg bennük. Bár az is feltűnt, hogy Felipe jobban alkalmazkodik másokhoz, mint Fernando. Azt hiszem itt egy életre szóló barátság is kialakulhatott volna.

És legvégül egy kis beszámoló magamról. Nem vagyok újság író és semmi féle lapnak nem szerkesztek cikket. A nevem Zara Sanger és Anglia egy kis eldugott városában élek. Három éve élek együtt a rákkal, de az időm elfogyott. Nagy álmom volt mindig, hogy találkozzak a forma-1-es pilótákkal és bizonyos kérdésekre választ kapjak. Úgy gondoltam minél többel szeretnék találkozni. Ebben nagy segítségemre volt egyik lapszerkesztő ismerősöm, akitől kaptam igazolványt és belépőt a pályára. A kedvenc pályámra. Azonban mindezt titokban és álnéven vittük véghez. Most, hogy már mindent bevallottam tudom, sokan haragszotok rám, de életem utolsó kívánsága volt, hogy megismerjelek titeket. Sokan meghazudtoltátok, amiket az újságokban és a média többi tagja állított rólatok. Bizton állíthatom, hogy mindannyian a hobbitoknak éltek, mert ez az autózás csak az lenne, ha nem lenne verseny. De én látom benne a szépet, mert magam is a sebességért, a repülésért voltam oda. Nagyon remélem, hogy ezek után nem kerestek meg, mert már minden esélyem elveszett. Sok szerencsét nektek az életben!”

Ez most azt jelenti, hogy meg fog halni? Nem hagyhatom! Meg kell mentenem! Telefonom csörgése zavarta meg a gondolkodásom.

- Mondjad Seb! – vettem fel a készüléket.

- Olvastad az interjút? – kérdezte azonnal.

- Igen. – halkultam el.

- Felhívtam az újságot. Megkaptam a számot, ahol elérhetem Zarát. – állt meg egy pillanatra.

- Felhívtad már? – legbelül valami fájdalmas érzés öntött el. Úgy éreztem a szívem csak úgy dübörög.

- Fel, de már késő volt. Zara felvágta az ereit. – halkult el a hangja. Nem éreztem már semmit. A telefon akadály nélkül zuhant ki a kezemből. Ripityára tört a taposón és darabkái szanaszét hullottak. Nem érdekelt semmi. Csak Sebastian utolsó mondatai jártak a fejemben. Hirtelen úgy éreztem, hogy a szívem minden második ütemet kihagy. Nem hallottam, nem láttam és nem is éreztem semmit. Mintha egy fekete lyuk beszippantott volna. Nem kerestem a kiutat, mert már nem akartam szabadulni. Nem volt miért élnem. Nem volt, ami segíthetett volna.

Két héttel később, Sebastian szemszöge:

Már egy hete újra dolgozni kezdett Kimi. Látszott rajta, hogy teljesen összetört. Úgy gondolta, hogy ő a hibás Zara haláláért. Hiába próbáltuk megmagyarázni neki, hogy erről senki sem tehet, hogy már nem viselte el a sok fájdalmat a betegsége miatt. Ő erre azt válaszolta, hogy nem tudjuk mit művelt vele ő. Fájdalmas látni, hogy a legjobb barátom, akár egy zombi járkál közöttünk és nem tehetek érte semmit. De így volt. Csak a munkájának élt, de már azt sem örömből tette. Csak monoton végezte a dolgát. Azt mondogatta, amikor rá kérdeztünk, hogy miért csinálja ezt, hogy meg kell nyernie a versenyeket csak Zara kedvéért. Néha magában beszélt. Állította, hogy ott van Zara, de rajta kívül senki sem látta. Magunknak sem akartuk bevallani, hogy beleőrült a halálában, mert amíg nem valljuk be, talán nem lesz igaz. De az állapota napról-napra romlott. Nem evett rendesen és alig aludt valamit. Talán már soha sem jön rendbe.